A vezetői lét 3 minősége

Vezetőként nem könnyű helytállni, mert több területen is megmérettetünk.


A középvezetőknek van az egyik legfontosabb szerepük a cégben. Lehet egy cégvezető vizionárius, lehet magasztos küldetése, és törődhet a munkatársaival, csakis akkor lesznek a munkatársak elégedettek a munkahelyükkel, ha a középvezetők ezt tovább is tudják adni.

Vezetőként helytállni nem könnyű feladat, hiszen 3 minőségben is megmérettetünk:


Szakmai minőség

Értenünk kell ahhoz, amit csinálunk. A legtöbb vezető ezen minősége alapján kerül előléptetésre – ő a legtapasztaltabb, így ő lesz a csoportvezető. Ez a "legkönnyebb" minőség mind közül, hiszen ezt tanultuk, ebben képeznek minket, és ebben szerezzük nap, mint nap a legtöbb gyakorlati tapasztalatot. Minél feljebb haladunk a vezetői ranglétrán, annál kevésbé van szükség erre a minőségre, hiszen már csoportvezetőként is vannak a csapatban olyan munkatársak, akikre támaszkodhatunk szakmai döntésekben.


Menedzseri minőség

Stratégiát- és erőforrást kell terveznünk, folyamatokat összehangolni, és nyomon követni, hogy hol tartunk a célhoz képest. Ehhez mindenképpen kell, hogy legyen szakmai múltunk, és ismernünk kell a piacot és az ügyfeleinket is ahhoz, hogy megfelelő döntéseket tudjunk hozni. A szervezet működésére kell hatással lennünk, és minél feljebb haladunk a vezetői ranglétrán, annál inkább szükség van erre a készségre, hiszen egyre inkább tőlünk függ az irány, amerre a cég tart, és ahogyan működik ennek elérése érdekében.


Vezetői minőség

Ez a legnehezebb, mert nem tanulhatjuk meg iskolában, nem képeznek minket erre a munkahelyünkön, és csak elvétve akad olyan vezető, akitől elleshetjük ennek fortélyait. Ez a minőség arról szól, hogy embereket kell hatékonyan vezetnünk, kezelnünk, motiválnunk, és összetartó csapattá kovácsolnunk őket, hogy egy közös küldetésért dolgozzanak, velünk együtt. A legnagyobb hatással ez a vezetői minőség van a cég hosszú távú eredményére. A probléma csak az, hogy mig az első kettő minőség hatása rövid távon jól mérhető, ez utóbbi csak hosszú távon, ugyanúgy, ahogy egy havi rendszeres erősítő edzés sem hoz látható eredményt, hosszú távon viszont elképesztő hatása van. Ez az egyetlen vezetői minőség, aminek fontossága nem változik, miközben haladunk felfelé a ranglétrán, egyaránt óriási szükségünk van rá, legyünk akár csoport- vagy felsővezetők.

Manapság az azonnali jutalmazás világát éljük, így erre a (csak) hosszú távon eredményt hozó vezetői minőségre nem fektetünk hangsúlyt, pedig ez a titka a világszinten kiemelkedő cégek sikerességének. Ha jól vezetjük a csapatunkat, akkor elégedettek lesznek és örömmel végzik a munkájukat, amiből következik, hogy az ügyfelek is elégedettek lesznek, akiket kiszolgálnak, ezért visszatérnek majd hozzánk. Ha nem jól kezeljük az embereket, akkor csak az elvárható minimumot fogják teljesíteni, képtelenség lesz motiválni őket, és a produktív munkavégzés helyett azzal fogják tölteni az idejük nagy részét, hogy bebiztosítsák a helyüket a cégben.


Hogyan építhet erős szervezetet egy vezető?

A kiemelkedő szervezet alapja a bizalom, ami sok vezető számára csak elvont fogalom. Ez érthető, hiszen szinte egyáltalán nem mérhető...rövid távon. Viszont egyértelműen mérhető hosszú távon. Egy erős szervezetben a következő mutatók egyértelműen mérhetővé teszik a bizalom meglétét:

  • Az egyes mutatók (bevétel, nyereség, piaci részesedés) stabil és kiegyensúlyozott emelkedést mutatnak, mert magas a munkamorál.
  • Alacsony a fluktuáció, és a lemorzsolódási arány.
  • Lojálisak a munkatársak, és nem váltanak céget néhány %-kal magasabb bérért (fontos, hogy nem a termék/szolgáltatás szeretete köti őket a céghez).
  • A nehéz (gazdasági, piaci) helyzetet sokkal hatékonyabban kezeli a cég, mert a csapat összetartó, és nem a kilépést választja az első nehézség alkalmával.


FEDEZD FEL, hogyan válhatsz olyan vezetővé, akit vakon követ a csapata.