5 lépés a megelégedést nyújtó karrierig

Mi kell a vagyon és az elégedettség megteremtéséhez?


Legtöbbünk a napjai több mint felét munkával vagy munkával kapcsolatos tevékenységekkel tölti. Ez rengeteg idő! Főként, mert az időnk a legértékesebb erőforrásunk – és ha boldogtalanok vagyunk a munkahelyünkön, ahol az idejünk legalább 50%-át töltjük, akkor nagyon nehéz lesz megelégedést találni az életünkben. Sajnos többségünk nem tudja, hogyan lehet olyan karriert felépíteni, amely gazdagságot vagy boldogságot hoz számunkra – vagy netán mindkettőt.

Ennek oka az, hogy arra tanítottak minket, hogy úgy tekintsünk a karrierünkre, mintha egy lépcsőn másznánk felfelé, és folytassuk is ezt, egészen a nyugdíjba vonulásunkig. Ennek a modellnek az ideje viszont már régen lejárt.

  • Már nem lépdelünk. Nem egy munkahelyen dolgozzuk le az életünket, rég elmúltak azok az idők, amikor beléptünk egy céghez, kapaszkodtunk felfelé a ranglétrán, majd 35 évvel később egy Rolex-szel a karunkon mentünk nyugdíjba. Kimutatások szerint egy átlagos ember várható munkahelyeinek száma – egész életében – egyről tizenkettőre ugrott, extrém esetben pedig meghaladhatja akár a 20-at is.
  • A munka már nem munka. Az utóbbi évtizedben a kiszervezett munkák aránya roppant mód megemelkedett, már egyfajta trenddé vált. 2010 óta Európában minden második új munkahelyet szabadúszók töltenek be vagy szerződéses munkaként szervezik ki.
  • Nem vagyunk elégedettek a munkánkkal. Az emberek 66%-a kifejezetten elégedetlen a munkáját illetően, globálisan ez a szám 85%. Ezen számok tekintetében kijelenthetjük, hogy a lépcsőn felfelé kapaszkodó  modell elégedetlen munkavállalót eredményez.


Hogyan építhetünk ennél hatékonyabban karriert?


GONDOLKODÁSMÓD

  • KUDARC / TAPASZTALAT – Meg kell változtatnunk a gondolkodásmódunkat. Arra tanítottak minket, hogy találjuk meg a nekünk való karriert vagy a szenvedélyünket, a megfelelő céget, ahol dolgozhatunk, és a megfelelő munkakört. Ha nem találjuk meg, akkor kudarcot vallottunk, és középszerűségre vagyunk ítélve. Úgy érdemes gondolkodnunk, mint egy tudós, aki a Déli-Sarkra megy felfedezőútra, felkészül a megfelelő eszközökkel, még talán egy hipotézissel is rendelkezik, hogy mire számíthat, amikor oda ér, de amikor megérkezik, egyszerűen megfigyeli, hogy mi történik a környezetében. Nincs jó vagy rossz, csak információk vannak. Vagyis nem szükséges megtalálnunk az egyetlen jó irányt, csak kijelölünk egyet, tanulunk belőle, és tovább lépünk.
  • ÉS / VAGY  A legtöbben egy olyan munkát kerestünk, ami bármilyen szakmai vágyunkat képes kielégíteni – leginkább a fizetési igényünket. Viszont amikor egy adott munkát végzünk, az a legtöbb esetben lefoglalja a teljes erőforrásunkat, és ezáltal kizárja, hogy mást is csináljunk, vagy fejlesszük magunkat. Meg kell találnunk a módját, hogy – nagyobb cél elérése érdekében – a jelenlegi lélekölő munkahely mellett (az emberek 66-85%-a így gondolkodik a jelenlegi munkájáról) olyan képességeket kell kifejleszthetünk magunkban, amelyek hozzásegítenek minket ahhoz, hogy a közeljövőben megelégedést nyújtó hivatást tudjunk végezni.

FEJLŐDÉS

  • MEGFELELŐ ÉRTÉKEK  Az egyik fő ok, ami miatt sok ember elégedetlen a munkahelyén, hogy a munkánkat olyan már rendelkezésünkre álló képességekre alapozzuk, amelyekről azt gondoljuk, hogy értéket tudnánk velük teremteni a piacon. A megelégedettséget biztosító karrier elérése érdekében hátrébb kell lépnünk egy lépést, és nagyobb perspektívából tekintve kell feltennünk a legtöbb ember szerint értelmetlennek titulált kérdéseket, hogy miként szeretnénk élni az életünket, milyen nyomot szeretnénk hagyni a világban és hogyan szeretnénk értéket teremteni. Érdemes ezeknek a kérdéseknek egy esélyt adni, "hátha csökkenti" a 66%-os elégedetlenségi rátát. Ugyanis ezekre a kérdésekre megadva a választ teremtjük meg az alapvető értékrendünket (szabadság, stabilitás, emberi kapcsolatok, intellektuális kihívás stb.), amelyre építhetjük a szakmai utunkat, és amelyhez mérhetünk minden egyes lehetőséget, amit megvalósításra vár általunk. 
  • VÁLLALKOZÓI SZEMLÉLET  A szakmai fejlődésünk megköveteli, hogy ne csak hétköznapi munkavállalók legyünk, hanem meg kell értenünk a vállalkozói irányelveket is. Ez a pont különösen fontos azok számára, akik másodállást vállalnak a főállásuk mellett, vagy szabadúszóvá szeretnének válni. Fontos, hogy megértsük a cash flow működését, tudjuk, hogy mekkora bevételre van szükségünk a megélhetésünkhöz, ismerjük a vállalkozások életciklusát és tudjuk, hogyan tálaljuk az egyedi ismereteinket és képességeinket oly módon, hogy azok értéket teremtsenek mások számára.

EGYÜTTMŰKÖDÉS

  • KÖZÖSSÉG ÉPÍTÉS  A kapcsolati tőke kihasználásának kulcsa annak megértése, hogy a kapcsolatok nem kizárólag tranzakciós jellegűek. Nem merül ki a névjegykártya cserében, és annak behatárolásában, hogy mit kaphatok a másiktól. Az együttműködés a hálózatépítéstől a közösségépítés felé mozdult el, ahol az a szándék vezérel minket, hogy megértsük, mi történik mások világában, milyen kihívásokkal néznek szembe, és hogyan teremthetünk hozzáadott értéket azáltal, hogy segítünk nekik a kihívásaik megoldásában.