Az üzleti növekedés, mint cél?

Hogyan tekintenek a sikeres vezetők a növekedésre?


Minden cégnek van növekedési terve, ami fontos része a vállalat működésének. A növekedést azonban önmagában nem érdemes célnak tekinteni. Kell lennie egy oknak is, hogy miért növekszik a cég? A pénz pedig nem ok, hanem eredmény. Ha csakis a még több bevétel érdekében növekszünk, vagy azért, hogy bizonyítsuk a piacnak, hogy mennyire értékes a cég, akkor egy ponton biztosan meg fog törni a lelkesedés, és kudarcba fog fulladni a vállalkozásunk. A növekedés leginkább egy egyszerű indikátornak nevezhető, ami semmiképpen nem cél és nem ok.

Miért fontos ez? Gondoljunk bele, hogy ha csak azért alapítunk céget – csak azért akarunk növekedni – hogy több pénzt keressünk, akkor ennek érdekében teljesen más döntéseket fogunk hozni, mintha azért alapítunk céget, hogy a termékeinkkel és szolgáltatásunkkal megváltoztassuk a status quo-t. Az előbbi esetben bőven belefér, hogy az ügyfeleinkben csak a pénzt látjuk, a munkatársakat pedig szorgos kis hangyáknak tekintjük, akik nekünk segítenek megvenni a következő Mercedest – és ennek megfelelően is bánunk velük. A második esetben ez a fajta szemléletmód szinte kizárt.

A növekedés egyfajta potméter, amit tekergetni tudunk a növekedés kiváltó okának megfelelően. Mit jelent ez? Ha az a célunk, hogy ebben az évben 10 új boltot nyissunk, és csak ez a növekedés lebeg a szemünk előtt, akkor akár a feladatra alkalmatlan munkaerőt is felveszünk ezekbe a boltokba, és még ki sem képezzük őket a cég értékrendje szerinti munkavégzésre. Így pedig lesz 10 boltunk, ami nem igazán termel majd profitot. A növekedés egy potméter, amit letekerünk, ha nem találunk megfelelő mennyiségű jó munkaerőt, és így csak 5 új boltot nyitunk, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy kiváló munkaerővel dolgozzunk, akiket megfelelően kiképeztünk a feladatra. Mert ha nem a növekedés a célunk, hanem megváltoztatni a status quo-t, akkor olyan döntéseket fogunk hozni, amik ennek megvalósítását célozzák, méghozzá a lehető legjobb módon. Vagyis, ha "csak" 5 üzletet tudunk nyitni, amivel ezt beteljesítjük, akkor máris elértük a célunkat, nem felétlen kell hozzá 10 bolt. Ha viszont a növekedés a cél, akkor 10 boltot nyitunk, aminek legfeljebb a felében tudunk megfelelő munkaerőt felvenni. Az olyan mérőszámok, mint a növekedés csak azt mutatják, hogy hol tartunk, de nem ezek jelentik "A CÉL"-t.


Mit tesznek a sikeres vezetők?

Azok a cégek, akikkel szeretünk üzletet kötni, vagy ahol szeretünk dolgozni, tisztában vannak ezzel, és eszerint működnek a mindennapokban. Nem a végeredményt akarják befolyásolni, hanem a bemenetre fókuszálnak, és konzekvensen dolgoznak azon, hogy napról napra egyre jobbá váljanak, ahelyett, hogy alkalomszerűen tennének ebbe energiát, nagyobb intenzitással. Gondoljunk bele, ha minden nap fogat mosunk, azzal sokkal többet teszünk az egészséges fogainkért, mintha fogmosás nélkül havonta fogorvoshoz járunk. Ráadásul, ha néhány napig elhagyjuk a fogmosást, közel sem okozunk akkora kárt, mintha több havi fogorvosi kezelést hagyunk ki. Az üzleti élet egészen hasonló, és a sikeres cégek így gondolkodnak. Habár az alkalomszerű intenzív impulzusok is fontosak, hiszen ezekkel is fejlődést érhetünk el, mégis a következetesség jelenti a fejlődés kulcsát az üzletben. Ez az oka annak, hogy fogalmunk sincs róla, hogy mit csinál egy kiváló vezető, de pontosan tudjuk, hogy miket csinál egy rossz vezető. Mert a sikeres vezetők észrevétlenül dolgoznak, vagyis minden nap apró és célirányos döntésekkel következetesen építik pozitív irányba a szervezetet. Ezáltal teszik jó értelemben "unalmassá" a szervezetet a kívülállók számára, szabad szemmel csak annyit érzékelünk, hogy mindenki teszi a dolgát a cégben, és senki nem utasítgat fennhangon másokat. Egy rossz vezető tevékenysége ennél jóval szembetűnőbb, mert ő a növekedés érdekében feláldozza a munkatársak jólétét, ami végül megmutatkozik az ügyfélkezelésben, ezáltal pedig az eredményekben is – kivételt képezhet esetleg ez alól az a ritka eset, amikor a munkatársak a cég termékének / szolgáltatásának rajongói, és ezért teszik ki a szívüket-lelküket.


FEDEZD FEL, hogyan építhetsz erős szervezeti kultúrát.